289. * Pethő Gáspár, királyi lovas főhadnagy
Egy régi nemesi, a gersei Pethő család tagja. A családtörténeti adatok ellentmondásosak, feltehető, hogy édesapja János, édesanyja Pósafy Zsófia volt, testvéreit Annának, Boldizsárnak, Jánosnak, Margitnak, Orsolyának és Péternek hívták. Valószínűleg az ő édesapja volt az, János, aki 1507. szeptember 22-én Budán megkapta II. Ulászló királytól nemesi címerének a bővítését. 1549. április 7-én a család bárói rangot szerzett, a címet Pethő János soproni kapitány és testvérei, Boldizsár és Gáspár is elnyerték.
Az egri várvédők közül Dobó István után összességében valószínűleg a második legnagyobb magánbirtokkal rendelkezett a XVI. század derekán, ekkor ugyanis több, mint 100 portával írták össze az országban. 1549-ben hat vármegyében is voltak birtokai. Bereg vármegyében Balázsvágása, Benediki, Bisztra, Csapolcka, Kálnik és Zsukó falvakat tekintve összesen 9 portával, Gömör vármegyében Balogfalva, Böjtfalva, Bucsony, Csókfalva, Dúsa, Gedealja és Guszona falvaiban összesen 38 portával, Nógrád vármegyében Simonfalva és Vecseklő településein összesen 5 portával írták össze. Ugyanebben az évben Vas vármegyében Kovácsi, Oszkó, Vasvár településein összesen 9,5 porta, Zala vármegyében Csatár, Estvánd, Falud, Fenék, Hidegkút, Keszthely, Kovácsi, Mindszent, Ollár, Pacsa, Rezi, Szántó, Tomaj, Vátka és Zsid falvaiban összesen 55 porta, Zemplén vármegyében Hegyi, Kisráska és Nagyráska falvakban összesen 21 porta tulajdonosa volt.
Életének alakulásáról nagyon kevés adat áll rendelkezésre. I. Ferdinánd uralkodó 1551. május 19-én Bécsben kiadott levelében helyeselte, hogy Pethő Gáspárt és társát kellő instrukciókkal ellátva Izabellához és az erdélyi rendekhez küldték követként, tehát ugyanúgy, ahogy Mekcsey Istvánra, 1552 előtt nemcsak katonaként, hanem diplomataként is lehetett rá számítani.
Dobó István 1552. június 12-én azt írta Miksa főhercegnek, a király helyettesének, hogy kémei szerint az oszmánok Eger ostromára készülnek, ezért arra kérte őt, hogy intézkedjen megfelelő számú védőről, és parancsolja meg Káldy Mártonnak, Pethő Gáspárnak és Zolthay Istvánnak, hogy csapataikkal, valamint a felső vármegyékkel együtt időben gondoskodjanak Eger védelméről. Miksa főherceg 1552. július 19-én arra utasította Erasmus von Teuffel-t, felvidéki főkapitányt, hogy Bornemissza Gergely, Pethő Gáspár és Zolthay István azonnal vonuljanak az egri várba. Pethő és Zolthay az 1552. augusztus 23-án, a királyhoz írt levelük szerint már Egerben voltak. Tinódi szerint Pethő negyven lovassal érkezett, közöttük volt hadnagya, Somogyi András és szolgája, Tóth Máté is. Lehetséges, hogy az 1552-es harcok előtt a Pethő által vezetett lovascsapattal érkezett az egri várba Farkas János, Gersei Benedek, Horváth Mihály, Hős Péter, Kusztos Balázs, Nagy Balázs, Tegenyei Péter és Vitéz János. Ők nem hagyták el parancsnokukat, nem úgy, mint azon kevesek, akik a várba vezető úton Tinódi szerint megszöktek Pethő csapatából.
Tinódi művében a neve Pető Gaſpar (egyetlen egy esetben Gaſpár) alakban fordul elő „vitéz” és „jó” jelzők után. Az ostrom elején az Ókapunál állomásozó, százegy vitézből álló tartaléksereg egyik parancsnokának nevezték ki Kis Péter Antal mellett, de főhadnagyi rangjából adódóan ő volt a legfontosabb vezetője a külső vár egész déli szakaszának. Hűen lovastiszti mivoltához részt vett a legelső, még ostrom előtti kiütésben az Ostoros-erdőnél, majd az ostrom 12. napján, azaz 1552. szeptember 22-én, Tinódi szerint ebéd után egy, az egri várból hirtelen kitört lovascsapatban harcolt Bay Ferenc, Figedy János, Ormándy János és Zolthay István oldalán. Tinódi Pethőt is megemlítve így ír az ostrom első szakaszának mindennapjairól:
„Száraz gerendákat ők felásának,
Kilső várban es oly igen forgódnak,
Gergöly deák, Pető, Zoltai vannak,
Törésökre gerendákat ásatnak.”
A Szent Mihály-napi gyalogsági rohamok során az Ókapu volt az oszmánok egyik legfőbb célpontja, tekintettel annak a folyamatos ellenséges tüzérségi tűz okozta gyenge védelmi állapotára és a védmű környékén kialakult holtterekre, amelyeknél az ellenség könnyebben el tudta érni a várvédők állásait.
„Ó kapu bástyájára rohanának,
Huszonhét zászlóval bévön jutának,
Kapu fölött az toromban hágának,
Sőrőséggel zászlók ott lobogának.
Rágondola Pető Gáspár ott vala,
Az népet felszóval kéri, bisztattya,
Kik keményen fogják, vitéznek mongya,
Félelmeset erőssen porongattya.”
Az Ókaput a védők erőfeszítései ellenére az oszmánok ideiglenesen el tudták foglalni, feltehetően annak köszönhetően, hogy a harcok hevében egyrészt Pethő valószínűleg kőszilánktól súlyosan megsebesült, a kortárs Forgách Ferenc szerint a végtagjai sérültek meg, másrészt az itt harcoló Nagy Imre, várbeli gyalogos kapitány elesett, ezt a két veszteséget pedig az itt küzdő védővonal már nem bírta elviselni.
A belső várból Mekcsey István vezetésével indult gyalogsági ellentámadás volt az egyik, a Dobó irányította tüzérségi támadás a Szentély-bástyáról, illetve a belső vár délkeleti részéről pedig a másik akció, amely visszaverte az oszmánokat az Ókaputól. Ezt követően rövid ideig Vitéz Ferenc, Dobó alvárnagya vette át Pethő helyét, majd Mekcsey lett az Ókapu, az egyik legveszélyeztetettebb várrész parancsnoka. Pethő október elején sokáig ágyban feküdt, de az októberi nagy gyalogsági rohamok idejére valamelyest felépült, és Mekcsey korábbi helyét vette át, azaz ő lett a belső várban tartózkodó két, a belső és külső piacon lévő állóseregek vezetője. Október 12-én és 13-án nagy érdemeket szerzett abban, hogy az ellenség végül nem tudott betörni a belső várba. Az ellenség elvonulta után a várvédők parancsnokai október 19-én levelet küldtek Nádasdy Tamás országos főkapitánynak, ebben a levélben a saját kezűleg írt neve: Caſpar Pethew.
Az 1552-es ostrom után Pethő a királyi lovascsapatával az egri várban maradt, csapatának létszáma 1553-ban száz lovasra nőtt, az uralkodó részéről ő maga birtokadományban részesült. Ugyanebben az évben Pethőt és Zolthayt a lovasaik egy részével együtt Nagyváradra vezényelték 15 hónapra, Zolthay utóbb visszatért Egerbe, Pethő viszont nem. Feltehetően 1554 körül, talán korábbi sebesülései miatt, megvált a végvári katonai élettől, és ettől kezdve kiterjedt birtokainak ügyeit intézte.
1561-ben az Arad vármegyei Ároki, Bikács, Bike és Gyelid falvakban egy portával rendelkezett az összeírás szerint. A genealógiai kutatások alapján felesége devecseri Choron Dorottya volt, három gyermekük nőtt fel, Kristóf, Margit és Mihály. Fiai a XVI. század második felében a dunántúli Kemend, Rezi és Tátika várak uradalmait birtokolták.
Egerben utcát neveztek el róla a vártól északra.
A várvédő egri hősök névsora
Megtekintés
Forrás: Csiffáry Gergely: Az 1552-es egri várvédő hősök névsora, sorsuk és az „egri név” = Agria XXXIX. Az Egri Múzeum Évkönyve – Annales Musei Agriensis – Eger, 2003.