215. * Mekcsey István, várkapitány
A nemesi származású Mekcsey István családneve a Baranya vármegyei Mecske vagy Mekcse nevéből eredt. A családnév alapjául szolgáló falu lehetett Micske vagy Mikcse, amely község ma Pécsváradtól keletre terül el Erdősmecske néven, a másik falu Mecske vagy Mekcse, ma ez a település Szigetvártól délkeletre található Magyarmecske néven. Az 1542-es összeírás szerint ez utóbbi faluban volt birtoka Mekcsey Istvánnak és családjának, tehát az valószínűsíthető, hogy ez volt az igazi névadó birtok. A családnév írásmódja a fent említett Baranya vármegyei település neve után mindkét változatban, azaz mint Mecskei, és mint Mekcsei egyaránt elterjedt, de körülbelül a XX. század közepéig az első változat volt a mérvadó Tinódi nyomán.
Tinódinál a neve a „porkolábnak” „vitéz”, „jó”, „szegény” és „nemes” jelzőkkel ellátva Mechkei, Meckei, Meckeij, Meckey, Meczey és Meczkei Iſtuan változatban is, azaz hatféleképpen fordul elő. A többi kortársat megfigyelve Forgách Ferenc a Mechkey (eredetileg Mechkeus vagy Mechcaeus), Istvánffy Miklós a Neskey (eredetileg Nesqueius), Verancsics Antal a Nekchey alakot használta. Mekcsey István a nevét saját kezűleg Stephanus Mekcheÿ alakban írta minden olyan forrásnál, amely fennmaradt.
Mekcsey István aláírása
Csak feltételezhető, hogy a Baranya vármegyei Gerdén született. Születési éve az 1500 körüli évekre tehető. Szüleinek a nevét nem ismerjük, édesapját feltételezhetően Györgynek hívták. Egy húgáról tudunk, őt Sárának (akinek a férje Sygher (Sigér) Mátyás volt, Bornemissza Gergely második feleségének, Dorottyának a testvére), fivéreit vagy közelebbi férfirokonait Ferencnek (ő feltételezhetően a testvére volt), Györgynek (ő bizonyosan a testvére, a bátyja volt), Lászlónak (ő is bizonyosan a testvére, az öccse volt, az ő halálával halt ki a család férfiága 1562-ben) és Pálnak (feltételezhetően az unokaöccse volt, 1553-ban egri püspöki lovagtiszt, nincs róla egyelőre 1552-es adat) hívták. Közeli rokonságának a sorsát megfigyelve kijelenthető, hogy a család kezdetben a Szapolyaiak familiárisaként emelkedett fel a társadalmi ranglétrán.
Nevét a forrásokat tekintve legkorábban egy 1507-ben kiadott oklevél említi, amely szerint Mekcsey Györgyöt és testvéreit, Istvánt és Lászlót a Hont vármegyei Pereszlény, Szemeréd és Visk falvak egy részébe iktatták be birtokosként. Ezek a birtokok később – források hiánya alapján – kikerülhettek a család tulajdonából. A következő említés ugyancsak egy, 1536. február 2-án létrejött oklevél, amelyben a neve Stephanus Mechkeÿ de Halesfalwa-ként szerepel a lehetséges beiktató személyeknél, melyek között megtalálható Sygher (Sigér) Mátyás neve is.
1542-ben mint Baranya vármegyei birtokos ő volt a földesura a források szerint Mecskei István néven részben Almamellék, Csontamindszent, Káponáspeterd és Terecső, teljesen pedig Helesfalva falvaknak, a családjával együtt pedig a család névadójának, Mekcsének.
Katonai szolgálatának legkorábbi adata alapján 1546 márciusában Győr várában 98 huszár kapitányaként szolgált Mecskey István néven. 1547-ben már huszti vámagy lett és egyben Máramaros vármegye ispánjának tisztét is betöltötte, a parancsnoksága alá került vár főleg a máramarosi sóbányák miatt volt fontos a korszakban. 1548-ban a szigetvári kapitányságot ajánlották fel a számára, de azt nem akarta elfogadni.
A diplomáciában is jártas személy volt, 1548. március 10-én azzal a megbízatással küldték követként Báthory András főkapitányhoz, hogy Báthory mindenképpen akadályozza meg Varkocs Tamást, Perényi Péter egri várnagyát abban, hogy az egri várat az ellenpárt kezére juttassa. Feltehetően e tevékenysége elismeréseként, miután Eger vára 1548. július 20-án a király kezére került, 1548. július 31-én királyi adományként megkapta a Máramaros vármegyei Uglya falu hét jobbágytelkét. Az uralkodó később, 1549. március 3-án arra utasította a pozsonyi Magyar Kamarát, hogy szüntesse be a még mindig Huszt várában várnagy Mekcsey Istvánnal folytatott tárgyalást a gímesi és a komjáti várnagyi és provizori tiszt betöltésével kapcsolatosan, mivel Mekcsey nem csupán nehézségeket támasztott, de nem is volt megelégedve a beígért fizetésével. Ezeket a tisztségeket kapta meg később Bornemissza Gergely.
Mekcsey szerb és/vagy török nyelven bizonyára kiválóan beszélhetett, mert egyrészt 1550. májusában tagja volt egy Egerből Gyöngyösre tartó királyi küldöttségnek, amelynek a feladata az volt, hogy a korábban létrejött fegyverszünet alatt keletkezett magyar-oszmán visszaéléseket megtárgyalják, de oszmán részről a kialakult katonai helyzet veszélyessége ezt megakadályozta annyira, hogy a magyar küldöttségnek vissza kellett térnie Egerbe eredménytelenül (a küldöttség Egerbe május 4-én érkezett meg, május 9-én indultak Gyöngyösre és 17-én küldtek jelentést Egerből), másrészt egy 1550. május 24-én kiadott utasítás szerint a király követeként járt később Budán és Szegeden társával, Muthnoky Mihállyal. Mekcsey ez év júniusában is járt Egerben, a később ténylegesen megvalósult gyöngyösi tárgyalásokkal kapcsolatosan.
1550. augusztus 19-én a Helytartótanács magához rendelte, miután Mekcsey végrehajtotta az oszmánokra vonatkozó diplomáciai feladatait. Ekkor a panasza alapján kiderült, hogy ezen tevékenysége idején súlyos anyagi helyzetbe jutott, amely egyébként a korszakban általános jelenség volt, tekintettel arra, hogy sok esetben nem kaptak költségelőleget a királyi követek, ezért 1550. augusztus 26-án azt indítványozta a Helytartótanács és a magyarországi főkapitány az uralkodónak, hogy legyen segítségére és gondoskodjon Mekcsey Istvánról. A Helytartótanács azzal a nyomós érvvel kérte a király segítségét Mekcsey részére, hogy szükség van rá még a további követjárások, illetve tárgyalások során is. Itt kell megemlíteni, hogy időközben a huszti várban keletkezett károkért anyagilag is felelősségre próbálták vonni.
A Szolnokra távozott Zay Ferenc helyére Oláh Miklós egri püspök megbízottja útján Mekcsey Istvánt egri várnagynak nevezte ki Dobó István mellé. Mekcsey, mint a királyi udvari máramarosi sóbányák ispánja érkezett meg Egerbe 1550. december 24-én fegyveresei élén, és hivatalosan 1551. január 1-től foglalta el a várkapitányi tisztét. Nem alkapitány lett tehát, mint ahogy azt Gárdonyi Géza megírta az Egri csillagok-ban. Lehetséges, hogy már ekkor a kíséretéhez tartozott Gyurkó, aki 1552-ben a lovásza volt, illetve Onory Gábor és Török András lovas tisztek.
Mekcsey Egerben tartotta esküvőjét, az 1551. január 11-én tartandó menyegzőjére I. Ferdinánd királyt is meghívta, hálából az elnyert egri várnagyi tisztség miatt. Az uralkodó 1550. december 19-én Augsburgból küldött levelében utasította a pozsonyi kamarát, hogy az ő nevében egy aranyozott és 100 magyar frt értékű ezüst kupát küldjön Egerbe személyes ajándékként az esküvő napjára, ezen kívül levélben is válaszolt a szíves meghívásra. Mekcsey István felesége a tehetős családból származó Szunyogh Eszter lett, a várnagyi kinevezésével és ezzel a házassággal Mekcseynek megoldódtak az anyagi gondjai.
1549-ben Nyitra vármegyében Mechkey István Kovárc faluban volt tulajdonosa birtokoknak. 1551-ben Mechkey Istvánt a Baranya vármegyei Agtelek, Almamellék, Gégfalva, Helesfalva, Kalacsa, Káponáspeterd, Kiscsány, Mecske, Molnos, Okor, Szén és Terecső falvakban 16,5 porta birtokosaként írták össze.
1552 tavaszán, amikor az egri vár vezetői tudomást szereztek kémeik útján az oszmánok újabb hadjáratáról, Dobó és Mekcsey megkezdték a vár felkészítését egy lehetséges ostromra. Elsősorban amennyire lehetett, próbálták a katonák létszámát és a hadianyag mennyiségét megnövelni. Feleségét Mekcsey is már 1552 tavaszán biztonságosabb helyre, valószínűleg Ungvárba küldte.
1552. július 9-én az eredménytelen szikszói részleges gyűlésen, ahol Abaúj, Borsod, Gömör, Heves, Sáros, Szepes, Torna és Zemplén megyék nemesei gyűltek össze, ő képviselte az egri várat. Tinódi így ír:
„Rágondolván, leveleket küldének
Felségös királnak, Miklós pispöknek,
Felföldi uraknak, az vármegyéknek,
Segétséggel légyenek vég Egörnek.
Igen kevesen az várban volnának
Helyhöz képöst, mert nagysága az várnak.
Az vármegyék várasában Szikszónak
Győlést tőnek, hogy arról szóllanának.
Jó Mecskei Istvánt Egről bocsáták,
Inté őket: segétségre gondolnának,
Ha békével hon lakni akarnának.
Megcsúfolák, néki oly szót mondának:
„Vártartásra ha elegek nem voltatok,
Mire egri tisztben ti marattatok?
Azért ha az koncával jóllaktatok,
Az levét es reá ti megigyátok.”
Azt hogy hallá István, nyelvét harapá,
„Elég válasz” – ő magába azt mondá.
Hamar ez válasszal Egré bészálla,
Bizodalmok vala csak az Krisztusba.”
Az erősödő oszmán veszély láttán azonban az újabb, július 18-i szikszói gyűlés már hozott eredményt, az érintett vármegyék később küldtek segítséget Egernek.
1552. augusztusában egyre baljósabb hírek érték Egert. A szolnoki vár eleste miatt Mekcsey 1552. szeptember 6-án búcsúlevelet küldött húgának, Mekcsey Sárának. Szolnok eleste után Európa legnagyobb, legerősebb, legszervezettebb és legjobban kiképzett hadseregének egységei indultak meg az egri vár felé. Húgának írt búcsúlevele elsőrangú forrásként mutatja meg, mit gondoltak és éreztek ezekben a napokban az egykori püspökvár parancsnokai. Először is, Mekcsey világosan és egyértelműen fogalmazott: nem fogják megadni magukat, halálig fognak harcolni: „mert azt nekem hidd, hogy ez az én utolsó levelem.” Másodszor, nem gondolják, hogy sokáig ki fognak tudni tartani: „elválik az mi dolgunk tizenötöd napig, hogy hová leszen”. Azaz, ha csak nem érkezik meg egy felmentő sereg (ekkor már bizonyosan tudhatták, hogy nem fog), akkor két héten belül elfoglalja az erősséget az oszmán had. Harmadszor a fennálló erőviszonyokról: „mint a verő átány, mindennap fejünkre várjuk az sulykot,” ami azt jelentette, hogy annyira esélytelenek, mint egy vágóállat egy mészároslegény kezei között. Nyers, pokolian őszinte és keserű búcsúlevelet írt 1552. szeptember 6. napján Mekcsey István: „Csuda most ez világ”.
Kara Ahmed Szolnokról küldött levelének címzettje Dobó és Mekcsey, aki az ostrom egész idején Dobó kiváló kapitánytársa volt. Alvárnagyaként Nagy Bertalan vett részt a harcokban. Eredetileg a belső várban tartózkodó két, a belső és külső piacon lévő állóseregek, azaz a tartalékok vezetőjének felelőssége hárult rá. A szeptember 17-én kezdődött nagyarányú ágyúzás, a falak szünet nélküli, állandó nappali lövetése során rengeteget tett a falak, belső építmények védése, illetve a katonák és a várbeli nép biztatása érdekében. A Szent Mihály napi gyalogsági roham során a belső várból az ő vezetésével indult ellentámadás volt az egyik akció, amely visszaverte az oszmánokat az Ókaputól. Ezt követően ő állt a megsebesült Pethő Gáspár helyére, azaz ő lett az Ókapu, az egyik legveszélyeztetettebb várrész parancsnoka. Az október 4-i robbanás során is a helyén volt, lélekjelenléte és kitartása az ostrom során mindvégig szinte leírhatatlan. Hegedűs István elfogásakor Dobóval teljes egyetértésben járt el. Az utolsó gyalogsági rohamok előtt az Ókapu kapuját téglából és agyagból teljesen befalaztatta, mivel azt előtte az ellenség felgyújtotta. Tinódi így ír erről:
„Meg az ó kapubástyára indulnak,
Három helyön reá árkot ásának,
Az árokból kőfal alá jutának
Az kőfalon lövőlikakat ásának.
Jancsárok bélövének, gyagdosának,
Ott belől es lövének, szurkálának,
Végre az kaput terekek felgyújták.
Várbelieknek kelének az likak,
Nyás-gerellyel, hevítvén, kiszúrának,
Kit terekek kézzel megragadának,
Tenere bőre soknak ott maradának,
Rút szitkokkal rájok átkozódának.
Terekek szégyenlik, búsultak vala,
Belől az vitézök kacagnak vala.”
Az Ókapunál a föld alatt Bornemissza segítségével verte vissza az aknát ásó oszmánokat, Tinódi szerint Mekcsey ötlete az ellenakna ásása. A rohamok során lelkesített katonáival és sok tűzszerszámmal állította meg az ellenséget. A harcok közben október 12-én kőszilánktól súlyosan megsebesült, másnap ennek ellenére végig küzdötte az oszmánok utolsó gyalogsági rohamait.
Az ellenség elvonulta után a várvédők parancsnokai október 19-én levelet küldtek Nádasdy Tamás országos főkapitánynak, tájékoztatva őt az ostrom végéről, a vár általános helyzetéről, és segítséget kértek a vár megerősítése, valamint a katonaság létszámának feltöltése, illetve egyéb hadfelszereléssel és lőszerrel való ellátása érdekében. Mekcsey ugyanezen a napon feleségének is levelet küldött. Tudatta az ostrom sikeres végét, felsorolta a felesége által is ismert várvédők nevét, akik elestek a harcok során, várta az otthoni híreket, szervezte hazatértét, és kétszer is utalt gyermekére, akit régen vagy még sohasem látott. Úgy érezte, hogy újjászületett Isten jóvoltából túlélve a 38 napos állandó küzdelmet.
Dobóval együtt 1552. november 25-én lemondott a várkapitányságról, miután a gönci, november 20-ra összehívott részleges rendi gyűlésen kiderült, hogy nem kapnak segítséget a rendektől a vár legalább lakhatóvá tételére sem. Belefáradtak a vár erősítése, felszerelése és katonákkal való feltöltése körüli állandó nehézségekbe, közösen írtak levelet a királynak, amelyben felmentésüket, illetve a várőrség havi zsoldjának folyamatos kifizetését kérték, illetve jelentést tettek a bevételekről. Az uralkodót váratlanul érte levelük, és megpróbált mindent megtenni, hogy szándékukat megváltoztassák. Miután Sforzia Pallavicini, győri kapitány, akit I. Ferdinánd küldött és Dobó diósgyőri tárgyalásai nem hoztak eredményt, 1553. január 11-én Dobó átadta a vár kulcsait Pallavicini és Zay Ferenc, királyi küldöttek részére, akik elfogadták a király nevében a várnagyok lemondását. Mekcseyt azonban a királyi biztosok rábeszélték, hogy még két hónapig vállalja a várnagyi tisztséget, ameddig a megüresedett tisztségeket betöltik. Végül Dobó is még két teljes hónapig Egerben maradt, valószínűleg azért, hogy a várszámadásokat leellenőrizhessék és lezárják. Hivatalosan 1553. március 13-tól Bornemissza Gergely és Zárkándy Pál lettek az új egri várnagyok, Mekcsey utódja Zárkándy lett.
Az ostrom után az uralkodó Eger védelmében kifejtett érdemeiért Mekcseynek földbirtokot adományozott a részére, illetve 50 frt jutalomban részesítette.
A tisztségük elhúzódó átadás-átvételét követően 1553. március 13-a után az egri várból a feleségéhez indult Budetinbe (ma Budatin, Szlovákia), viszont útközben, feltehetően március 15-én a mai Sajóvárkony községben egy összetűzés során gyilkosság áldozata lett. Tinódi szerint a kíséretével segítséget kértek a falubeliektől a további útra, az erre feldühödött jobbágyok egy fejszével homlokon találták, két dárdával a testét átszúrták. Feltehetően nagyon hirtelen érte a nem várt támadás. Mivel a halálának hihetetlen körülményei rendkívül meglepték a kortársakat, legenda keletkezett arról, hogy igazából tervszerűen ölték meg, mégpedig Bebek Ferenc álruhás katonái, de ennek a történetnek semmilyen bizonyítéka nincs. Az 1526 óta tartó, több mint negyedszázados állandó háborúskodás mindennapos volt, a magyar-oszmán háborún kívül az országot polgárháború is, kisebb nemesi ellentétek is sújtották. Egy falu akkori lakói több esetben is átélhettek erőszakos rekvirálásokat. Valószínűleg az történhetett, hogy amikor Mekcsey kíséretének a tagjai lovakat, vagy élelmiszert követeltek a feltehetően a fegyverforgatásban kényszerűségből jártas falubeliektől, azok megelégelve az újabb zaklatást ellenálltak és fegyvert ragadtak. Mekcsey halála gyors volt, kíséretének életben lévő tagjai elfutottak Tinódi szerint.
Haláláról így írt a kortárs Forgách Ferenc: „Ez lett a vége annak a régi nemes családból származó férfinak, aki lelki és testi kiválóságával megérdemelte, hogy minden időkben a legnagyobb és legderekabb vezérek közt emlegessék.” Tinódi szerint Dobó is meggyászolta egykori kapitánytársát.
Földi maradványait a Szepesváralján ma is meglévő, szepeshelyi Szent Márton székesegyházban temették el, feltehetően azért, mert valószínűleg a közeli rokona volt az a Mechhey Ferenc, aki már 1550-ben, de még 1557-ben is szepesi őrkanonok volt.
Később Mekcsey halála miatt Bornemissza Gergely és Zárkándy Pál egri várkapitányok Sajóvárkony község lakosságán bosszút álltak. Az egriek elkoboztak a helyi lakosoktól 4 ökröt, 3 növendékmarhát, 9 borjút, mintegy 1740 liter búzát, és 35 db kézi őrlőkövet. Sőt még a falu templomának a harangját és a toronyóráját is Egerbe szállították, azaz méltóságukban is megalázták a jobbágyokat. Gyilkosait nem találták meg Tinódi szerint. Bizonyos, hogy mindent megpróbáltak az elkövetők felkutatása érdekében, kínvallatást is alkalmazhattak.
Mekcsey István házasságából Sára nevű leánya született 1551-ben vagy 1552-ben, aki megérte a felnőtt kort és feleség lett. Özvegye a férje tragikus halála után Apponyi Istvánhoz ment feleségül. Birtokait részben öccse, László örökölte.
Egerben utcát neveztek el róla a vártól délre.
Az 1968-ban bemutatott, Egri csillagok című filmben Mekcsey István szerepében Bitskey Tibor látható.
Szobrot kapott Egerben, a Dobó István téren (szobrász: Strobl Alajos) és emléktáblát Sajóvárkonyban (szobrász: Kis Sunyi István).
Bővebb életrajz: Csiffáry Gergely: Mekcsey István egri várkapitány életrajzához = Agria XLI. Az Egri Múzeum Évkönyve – Annales Musei Agriensis – Eger, 2005.
A várvédő egri hősök névsora
Megtekintés
Forrás: Csiffáry Gergely: Az 1552-es egri várvédő hősök névsora, sorsuk és az „egri név” = Agria XXXIX. Az Egri Múzeum Évkönyve – Annales Musei Agriensis – Eger, 2003.