Nagy Lukács

252. Nagy Lukács, gyalogos tizedes

Az 1551-es szemlejegyzék alapján egy Lucas Nagh nevű vitéz szolgált Nagy Imre kapitány egri gyalogos századában. Tinódi szerint, amikor 1552-ben Szolnok várát megszállták a törökök, Nagy Lukács gyalogos tizedes huszonnégy főnyi lovascsapatával csatázni indult Vác felé kalandozva. Időközben Eger környékét teljesen elfoglalta a török had, ezért társaival nem tudott visszajutni már. Ezután hamar Szarvaskő várába mentek, innen folytatták portyázásaikat a török sereg irányába, Szalkai Balázs, Szarvaskő kapitányának harcosaival együtt állandóan zaklatva az ellenséget.

„Ezen Nagy Lukács igen ólálkodik,
Egré bészalathatna, mert búskodik,
Tisztességébe fél megfogyatkozik,
Vagy meghal, vagy bémégyen, ő esköszik.

Ez ifjú Vas Miklós pispöktől juta,
Szabó Imre Egről Szarvaskőbe juta,
Nagy Lukács ezökkel Egré szalada,
Kin Istennek ő nagy hálát ott ada.”

Ezt követően Dobó István hírnökeit, Vas Miklóst és Szabó Imrét kísérte csapatával vissza Egerbe. Nagy Lukács neve szerepelt később a jutalmazottak listáján 25 frt értékű sóval és egy öltözet ruhával. Annak érdekében javasolták jutalomra a királynál, hogy továbbra is Egerben szolgáljon. Itt katonáskodott még 1560-ban is, amikor a korábban Ghémes Ferenc vezette gyalogszázad egyik új kapitánya lett. Az 1564. március 20-28. közt felvett egri várleltár hitelesítő személyei között századosként említették.

A várvédő egri hősök névsora
Megtekintés

Forrás: Csiffáry Gergely: Az 1552-es egri várvédő hősök névsora, sorsuk és az „egri név” = Agria XXXIX. Az Egri Múzeum Évkönyve – Annales Musei Agriensis – Eger, 2003.