Gárdonyi Géza

2. Gárdonyi Géza

Egri csillag születik

Gárdonyi klasszikusának keletkezéséről

„Életének a költészet adott súlyt, tartalmat és méltóságot. (…) Magyar volt. Költészetében a nemzeti elem nem programszerű szándékossággal, hanem mint magától értetődő ősalap érvényesül. (….) A teremtésben az ember, az emberben a lélek érdekelte. Még történelmi művei sem annyira a miliő, mint inkább a hősök érzelmi életének festésével jellemzik a kort” – írja Gárdonyi Gézáról 1932-ben a korszak „írófejedelme”, Herczeg Ferenc. Gárdonyi neve már halála után nem sokkal egybeforrt a magyar történelemmel és az általa örökérvényűen bemutatott érzelmekkel: a hazaszeretettel és a hűséggel. Az azóta eltelt közel száz évben sem változott ez, sőt: az Egri csillagok kötelező olvasmánnyá válásával Gárdonyi és a mára már klasszikusnak tekinthető regénye, a szereplők neve és a mű egy-egy mondata beleégett az olvasók lelkébe, és lett közkincsünk, a magyar kultúra egyik fontos eleme. Máig tartó népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a 2005-ös „A Nagy Könyv” című játékban és felmérésben az Egri csillagok elnyerte a „Magyarország legkedveltebb regénye” címet, olyan műveket előzve meg, mint A Pál utcai fiúk vagy az Abigél.

Az Egerhez köthető legnevesebb író első emlékei nem mondhatóak kellemesnek Egerrel kapcsolatban. Ennek oka, hogy az Egri Érseki Líceum növendékeként sokat nélkülözött, és bár érseki ösztöndíjban részesült, és alkalmi házitanítóként is keresett egy kis pénzt, mégis a nyomor határozta meg ezeket az időket. Emellett pedagógiai ambíciók sem fűtötték, így érthetően nem lelkesült a tanulásért. Az anekdota szerint egyik tanára, Répássy János professzor a következő szavakkal buktatta meg magyar nyelvből: „Fiam, tebelőled sosem lesz nagy ember, de a kenyeredet azért meg tudod keresni.” Azonban az is hozzátartozik Gárdonyi kezdeti egri krónikájához, hogy itt jelentek meg első írásai a Drukk, a Frici és a Füllentő című élclapokban.

Fővárosi újságíróként a millennium évében látogatott el újra Egerbe, ahol a rossz emlékek ellenére rácsodálkozott a város (Budapesthez viszonyított) nyugalmára, békés hangulatára, és úgy érezte: hazaérkezett. 1897-ben költözött a városba, az egri vár szomszédságában található sáncnegyedi Hóhér-dombra. Itt a munkába temetkezett, nem élt nagy társasági életet, az egriek már korán ráaggatták a „remete” szócskát, illetve híres regénye után a „láthatatlan ember”-nek is nevezték a ritkán látott Gárdonyit. Itt, a „remetelakban” született meg a magyar irodalom egyik legismertebb regénye, az Egri csillagok.

A regény első munkacíme Gergő Diák volt, s hogy miért éppen Bornemissza Gergelyt választotta főhősének, erről  így ír a szerző:

„Egy tavaszi napon fölvezettem a fiamat az egri várba. Azt mondtam neki:

-Hunyd be egy pillanatra a szemedet, és gondold azt, hogy az idő kereke visszafordult az 1552-ik esztendőbe. Ez a bástya, ahol állunk, tele van sárga csizmás, sisakos, fegyveres katonával. Lent meg, amerre látsz, mindenütt fegyveres török nyüzsög. A török minden oldalról lövi a félmázsás ágyúgolyót: kőgolyót, vasgolyót. (…) S élénk színekkel festettem eléje az ostromot, Dobót, Mekcseyt, a hős asszonyokat, a bombahányó és falromboló törököt, a halottakat, a sebesülteket, a harmincnyolc napig tartó nagy ostrom minden jelenetét.

A gyermek napokig ezt forgatta az elméjében, de ami engem meglepett, az volt, hogy figyelmét Bornemissza Gergelynek, a király főhadnagyának alakja ragadta meg legjobban. Ez volt, akiért legjobban lelkesült, és akinek tettein szívből kacagott. S nekem a gyermeki lélek érzékeny tükrében kellett meglátnom, hogy csakugyan ez a legérdekesebb alakja az egri ostromnak. Ekkor gondoltam rá, hogy ennek a Gergely deáknak az életét meg kellene írnom regénynek. Micsoda kedves, vidám, bátor és eszes ember!”

Az ötletet tervezés és tett követte: Gárdonyi tanulmányozta a kor történelmét, s ekkor ismerte fel, hogy „mink a török-magyar kor eseményeit csak a képzelet hamis képeiben ismerjük. Fogalmunk nincs egy várostromról, vagy török-magyar csatáról, s az ekkor élt személyek csak azért nem érdekelnek bennünket, mert árnyékalakok…” Fő kérdése az volt saját magához, hogy tud-e olyan regényt alkotni, amely nem csupán „színfalnak” használná fel a múltat, hanem, ahogy fogalmaz: „inkább lámpás lenne: bevilágítana az elmúlt századok érdekes sötétségébe”. Tehát a fő célkitűzése ez volt: igaz történelmet írni regény alakban.

Az író komoly kutatómunkába kezdett, mely több nehézségbe ütközött. Elsőként abba, hogy egy korabeli miniszteri rendelet szerint vidéki íróként nem kutathatta a Nemzeti Múzeum könyvtárát, így saját pénzén próbálta beszerezni a vonatkozó szakirodalmakat. A másik probléma az volt, hogy a választott főhős életének vége tragikus, hiszen Ahmed pasa 1555-ben kötél általi halállal kivégeztette konstantinápolyi foglyát. Gárdonyi pedig ezt a befejezést semmiképen nem szerette volna regényébe tenni, így írt erről: „Lehetetlen olyan életrajzot írnom, hogy az olvasók sírva tegyék le a kezükből”. Megoldásnak a regényből ismert történetkanyarítást választotta: „Az olvasó a regény első felében megismeri a magyar rabok útját és a héttornyú börtönt, anélkül, hogy csak sejtené is, hogy mindezt azért mondom el, hogy mikor a regény végére ér, gondolatban visszahelyezhesse az érdekes hőst a regény első felében rajzolt állapotokba”. Problémát jelentett számára, hogy Tinódi Lantos Sebestyén Eger vár viadaljáról való ének című históriáján kívül nem igazán talált forrást főszereplőjével kapcsolatban. A pécsi polgármestert kérte levélben, hogy a pécsi születésű Bornemisszáról a föld alól is (a levélben ezt kétszer aláhúzta) kerítsen neki olyan dokumentumot, amelyben Gergő gyerekkoráról kiderül valami. Ám a címzett szomorúan közölte az íróval válaszlevelében, hogy bár a föld alatt is keresgélt, de „a Gergő gyerek végleg eltűnt”.

Gárdonyi precizitását jellemzi, hogy a regény megírásához alaposan tanulmányozta a történelmi korra vonatkozó szakirodalom mellett a népszokásokat, a korabeli beszédmódot, és még Konstantinápolyba is ellátogatott, hogy Török Bálint raboskodásának helyszínét, a Jedikulát saját szemével lássa.

Többféle regénycím is felötlött benne az írás közben: a Gergő Diáktól a Holdfogyatkozáson, a Hol terem a magyar vitéz?-en, a Török gyűrűn és a Hold és csillagokon keresztül jutunk el a végső címhez: Az egri csillagokhoz (az első kiadásban még az „Az” névelő is a cím része volt). A mű elsőként a Pesti Hírlapban jelent meg folytatásokban, könyvalakban pedig 1901-ben adták ki először.

A szerző nem volt biztos a jó fogadtatásban, erről és a regényírás „mulatságáról” így írt naplójában: „…ha tetszik, ha nem, én többé aligha vállalkozom ilyen alapon regénycsinálásra. Gazdag embernek való mulatság az ilyen! Aztánhát ki az ördög keres manapság regényben igazságot?” A regény 21. századi olvasóiként válaszolhatunk Gárdonyinak: sokan keresünk még ma is a történelemben és igaz írók igaz regényeiben igazságot, amelynek segítségével – batyunkba téve a múltnak szavát – élhetőbb a mai rohanó és sokszor értéktorzult világ is.

Kántor Péter

Felhasznált irodalom:

Simon Lajos: Az egri remete, Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság, 1922.
Gárdonyi József: Az élő Gárdonyi, Dante kiadás, 1934.
Z. Szalai Sándor: Gárdonyi Géza alkotásai és vallomásai tükrében, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1977.

A képek forrásai:

Gárdonyi József: Az élő Gárdonyi, Dante kiadás, 1934.
Országos Széchényi Könyvtár: http://www.oszk.hu/kiadvany/gardonyi-geza-az-egri-csillagok-1-2-kotet

A várvédő egri hősök névsora
Megtekintés