Tarjányi Kristóf

352. † Tarjányi Kristóf, apród

1551-ben már Egerben szolgált Dobó István apródjaként. 1551-52-ben a források szerint a kényes ügyekben Tharjányi Kristóf és Vas Miklós volt a legtöbbet foglalkoztatott Dobó-futár. 1551. augusztus 5-én Dobó Bécsbe utazott, hogy az egri püspökkel, Oláh Miklóssal tárgyaljon, ezt követően az egriek a kémektől jelentést kaptak, hogy Arszlán bég Egert akarja megtámadni és elfoglalni ötszáz szpáhi megindításával. A várból Dobó után nagy sietséggel Tarján Kristóf apródot küldték.

Tharjány formában van feltüntetve a neve az apródok között az 1552-es várszámadásban. Tinódi írja meg Taryani Criſtoph, illetve taryani, a feltehetően nagyon fiatal apród halála körülményeit:

„Vitéz Dobó szólla ő gyermökének
Tarjáni Kristófnak, hív gyermökének:

Töréséhöz siess Bolyki bástyának,
Lássad dolgok mint áll az uraimnak.
Elfutamék bástyájára Bolykinak,
Puska miá lőn halála Tarjáninak.”

1552. október 16-án, vasárnap, a rettenetes két napos ostrom után három nappal érte a halál. Valószínű, hogy ő volt az utolsó egri hős, aki a harcok során az életét áldozta. Szent Lukács napján ugyanis, vagyis október 18-án az oszmánok végleg elhagyták az egri vár környékét.

Családtörténeti adatok szerint Tarjányi Kristófnak a rokona, valószínűleg a testvére volt az a Nógrád vármegyei nemesi családból származó Tarjányi Ferenc, aki 1552-ben szintén az egri várnál lelte halálát.

A várvédő egri hősök névsora
Megtekintés

Forrás: Csiffáry Gergely: Az 1552-es egri várvédő hősök névsora, sorsuk és az „egri név” = Agria XXXIX. Az Egri Múzeum Évkönyve – Annales Musei Agriensis – Eger, 2003.