
380. Vámosi Mihály, deák, várbeli kenyérosztó
Feltehetően a Borsod vármegyei Sajóvámosról származott. Valószínűleg azonos azzal a személlyel, akit 1549-ben Tihamér faluban Michael Czÿpoczto vagy Cÿpoozto néven az egri lakosú bortizedfizetők között írtak össze. 1551-ben már az egri várban dolgozott kenyérosztóként, az éves fizetése 40 forint és egy hordó bor volt, továbbá teljes ellátás járt neki és szolgájának. Ugyanebben az évben Eger város urbáriumában, nyilvántartásában a fél telket lakók között került feltüntetésre Chypóozthó Mihály néven. Az 1552-es várszámadás is 40 forint évi jövedelmet tartalmaz Michael Literatus részére.
A jutalmazási javaslat szerint Michael literatus de Wamos, várbeli kenyérosztó, aki az ostrom során végig aggódott, hogy a vár megnövekedett számú védőinek és lakóinak élelmezéséhez elegendő kenyér jusson, amikor a sütőkemencéket lerombolta a folyamatos ellenséges ágyúzás, gondja és nyugtalansága megnőtt, a kenyeret a várkapitányok tanácsa és megbízása alapján takarékosan volt kénytelen mérni. Az ellenség támadásainál mindig kivont karddal volt jelen. Egy szolgája volt, aki feltehetően Cipóosztó László lehetett. Akárcsak Kulcsár Imre, ő is egy öltözet ruhát kapott jutalmul, illetve személyre szóló mentességet a taxa regia fizetése alól, a szolgája egy öltözet ruhát érdemelt ki.
A Bornemissza Gergely 1554-es végrendeletében található mondat, miszerint „Továbbá Mihál dejáktul vettem vala Ennihán aranyat és tallért, az Es cédula szerént neki meg adassék.”, illetve hogy 1556-ban Michael literatus nevét tizedszedőként jegyezték fel Makláron, arra utal, hogy az ostrom után is az egri várban szolgált.
A várvédő egri hősök névsora
Megtekintés
Forrás: Csiffáry Gergely: Az 1552-es egri várvédő hősök névsora, sorsuk és az „egri név” = Agria XXXIX. Az Egri Múzeum Évkönyve – Annales Musei Agriensis – Eger, 2003.
