A legismertebb.
A legnépszerűbb.
A legemlékezetesebb.
A legparádésabb szereposztású.
A sor hosszan folytatható lenne. Persze a „leg”-ek néhány elemét túlzónak is gondolhatja a szubjektivitást erősnek érző olvasó, de rögtön vissza is pattanhatna neki a kérdés, hogy vajon a Várkonyi-film óta tud-e másképp gondolni Dobó István szózatára, mint Sinkovits Imre hangján? Ha kimondják előtte Bornemissza Gergely nevét, jut-e eszébe más, mint a Kovács István-féle Gergő? Vagy Jumurdzsákot el tudná-e képzelni másképp, mint Bárdy György „fél” szemével? Vajon nem igaz-e az, hogy odatapad a tévé elé, ha adják a filmet, pedig látta már rengetegszer? Vajon nem igaz-e, hogy már a filmzenétől is elmosolyodik? Az iskolai „kötelezőség” hatása? Biztosan benne van ez is. Nosztalgia? Igaz, az egyéni és a nemzeti nosztalgia is magasan tarthat sokáig egy filmet, de ez önmagában kevés lenne ahhoz, hogy biztosra vehessük: amíg magyar ember lesz, addig ez a film is élni fog, nézni fogják, és betapad majd az évszázadok múlva élő magyarok lelkébe is Bessenyei Török Bálintja, Venczel Vera Cecey Évája vagy Latinovits Varsányi Imréje. Biztosra vehetjük, hogy mindent „túlélő” film. És ez – a magyar filmművészet egészét nézve is – kevés alkotásról mondható el.
(Forrás: Arcanum)
A tények: az első magyar szuperprodukciót Várkonyi Zoltán rendezte 1968-ban, a forgatókönyvet Nemeskürty István jegyzi, az operatőr Szécsényi Ferenc volt, a filmzene pedig Farkas Ferenc nevéhez köthető. A játékidő 147 perc. A film főbb szereplői Kovács István, Venczel Vera, Sinkovits Imre és Bárdy György, de a szereplői listán megtalálhatjuk többek között Mádi Szabó Gábor, Ruttkai Éva, Bitskey Tibor, Benkő Péter, Benkő Gyula, Agárdy Gábor, Latinovits Zoltán, Tordy Géza, Major Tamás, Tahi Tóth László, Gobbi Hilda, Kern András, Zenthe Ferenc vagy Márkus László nevét is.
Az adaptációról elmondható, hogy – bár rövidítve és néhány mellékszálat elhagyva – viszonylag hűen követi a Gárdonyi-féle cselekményt, az 1899-es regény szellemiségét és a romantikára jellemző történelemszemléletet hűen tükrözi.
Várkonyi Zoltán az Egri csillagokat megelőzően már nagy sikerrel rendezett filmre kosztümös klasszikusokat (A kőszívű ember fiai, Kárpáthy Zoltán, Egy magyar nábob), így a rendező kiléte nem lehetett kérdés. Várkonyi egyébként színészi arcát is szerette felvillantani történelmi filmjeiben, így lett A kőszívű-film Haynauja, az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán Maszlaczkyja után az Egri csillagok Habsburg Ferdinándja.
(Forrás: Arcanum)
A film költségvetése 19 millió forint volt, ám ez a végére több mint a duplája lett, a 45 millió forintos végösszeg mai viszonyokkal több milliárdra számolható át.
A film elkészítésének híre hatalmas érdeklődést vont maga után, és ezt csak megfejelte a rendező azzal, hogy bevonta leendő nézőit a rendezésbe, és az Ifjúsági Magazinban közös ötletelést kért, és szavazást indított a főbb szereplők kapcsán. A néhány nap alatt érkezett sok tízezres levelezőlapos szavazatból végül Venczel Vera és Kovács István nyerte el a közönségdíjat, végül a főszerepeket is.
(Forrás: Arcanum)
A sajtó a felfokozott közönségigény miatt mindvégig nyomon követte a forgatást, természetesen beszámolt arról is, hogy a produkcióhoz – Vayer Tamás díszlettervező és Szász Endre festőművész látványtervei alapján – felépítik az egri vár hasonmását Pilisborosjenő határában, mint ahogy több helyütt megírták azt is, hogy az ostromló törököket több ezer magyar kiskatona alakítja majd. Folyamatosan címlapon hozta a film színészeinek portréit, és kérdezte őket az aktuális munkafolyamatokról, elővárakozásokról.
(Forrás: Arcanum)
Az Esti Hírlap egy jellemző cikkében így olvashatunk a forgatásról: „A statisztéria: többnyire sorkatonák. Számukat ötezerre lehet becsülni. A rendező – Várkonyi Zoltán – mindenütt ott van, nyomában az URH-s adóvevővel felszerelt asszisztencia – ki tudja, hányan. (…) A környéken kekiszín lakósátrak tucatjai, tehergépkocsik százai pihennek; a bástyák lőrésein az ágyúcsövek mellől kikandikálnak a hangszórók, és amikor Várkonyi vagy valamelyik asszisztense beleszól a mikrofonba, csak úgy harsog a környék. Olykor megelevenedik a völgy, lovasok vágtatnak elő, félmeztelen, rikoltozó figurák szaladgálnak és az ágyúk torkolattüze füsttel borítja a falakat.”
(Forrás: Arcanum)
A film hadseregének „vezérkari főnöke”, Bőcs Tivadar arról számolt be egy interjúban, hogy a filmhez a honvédség adja a harceszközöket, ők készítik a korhű fegyvereket, illetve ők adják a statisztéria jelentős részét is, de feladatuk volt az is, hogy a többi statisztát kiképezzék, mert a szabályszerű ütközetekhez tudni kell vívni, futni, mászni, lovagolni, harcszerűen mozogni. Ennek eléréséhez a KISZ külön tábort szervezett Pilisborosjenőn. A távoli felvételeken látszódó katonáknak pedig nem kellett külön kiképzés, ugyanis „ők” – kb. kétezren – felfújható, festett ballonok voltak.
A vár építésével kapcsolatban a statikai munkákat Béres András mérnök-őrnagy irányította. Elmondta, hogy a vár jórészt valódi alapanyagokból: kőből és betonból épült. A környéken kőbányát és murvabányát kellett nyitni, hogy fedezni lehessen az építkezés nyersanyagellátását. „Húszezer köbméter földet mozgattunk meg a Néphadsereg egyik műszaki alakulatának gépeivel, 300 tonna cementet, sok ezer köbméter faanyagot, s mintegy 4000 köbméter terméskövet használtunk fel az építkezés során – mondja a mérnök-őrnagy. – Katonák végezték a munka nagy részét, s előfordult, hogy mínusz 27 fokos fagyban kellett dolgozniuk. A munkát azonban derekasan végrehajtották.” A vár legnagyobb statikai problémájának azt nevezte, hogy olyan épületet kellett létrehozni, amelynek a bástyái és a falai elég szilárdak ahhoz, hogy elbírják a rohamozó katonák ezreit, ugyanakkor elég lazák ahhoz, hogy a forgatás megfelelő időpontjában könnyen lerombolhassák azokat.
(Forrás: Arcanum)
Bornemissza Gergely tűzkerekét Koltai Henrik mérnök-őrnagy tervezte, az 5 méter magas, 3 méter széles és 3 mázsa súlyú szerkezetet a Fűzfői Nitrokémiai Vállalat készítette el. Szintén érdekes a törökök nyakába zúdítandó szurok filmre tervezése: a fekete massza a száraz jégtől lett „szurkos”, attól füstölt és bugyborékolt. A csatatüzek szintén „hideg láng”-gal égtek. A harcosok meztelen felsőtestét lángba borulás előtt speciális védőkenőccsel kenték be, s a lángra gyulladt ruháknak is megvolt a titkuk: a szereplők üvegszállal átszőtt műanyag védőingjét szénsavat fejlesztő anyaggal itatták át, amely a testtől eltaszította a lángot.
Természetesen a színészek is beszámoltak a korabeli sajtóban a munkáról és a szerepről. Mind Kovács István, mind Venczel Vera gyermekkori példaképként nevezték meg az eljátszandó karaktert. „Hallatlanul szerettem Évát – nyilatkozta Venczel Vera. – Olyan akartam lenni, mint ő.” Kovács István is felidézte gyermekkori benyomásait szerepe kapcsán: „Én is olyan bátor, erős és határozott akartam lenni, mint Bornemissza Gergely. No, meg Évához fűződő nagy, állhatatos szerelme, az erős férfi gyöngédsége is megkapott.” Bárdy György, amint meghallotta, hogy film készül az Egri csillagokból, rögtön magának álmodta Jumurdzsák szerepét. Bár erről nem szólt senkinek, az álomból valóság lett, és Móna István öttusázó olimpiai bajnok lovastréneri támogatásával dolgozhatott a szerepen. Bárdynak dublőre is volt: Pintér Tamás testnevelési főiskolai tanár személyében, Sinkovits Imre helyett pedig Ferdinándy Gáspár öttusázó végezte el a kamera előtt a legveszélyesebb mutatványokat. Sinkovits a szerepéről ezt nyilatkozta: „Nagyon nagy művészi felelősség ennek a szerepnek az eljátszása. (…) Engem művészileg az izgatott leginkább, hogyan lehet megformálni ezt a legendás várkapitányt úgy, hogy ne egy szoborrá merevedett hőst, hanem a valóságos, hús-vér embert keltsem életre. Azt a hétköznapi embert, akit roppant feladat elé állított az élet, s aki a kényszerítő körülmények szorításában vált hőssé.” Sinkovits beszámolt arról is, hogy Papp Bertalan olimpikon vezetésével már hónapokkal a forgatás előtt vívó- és lovaglóedzéseken vett részt, de a kétkilós karddal, a háromkilós pajzzsal, a másfél kilós sisakkal és a 11 kilós sodronyinggel így is embert próbáló volt a munka a sokszor 40 fokos melegben. A színész elmondta azt is, hogy egyszer a tervektől függetlenül kezdett égni a vár, és a rendező utasította őt: „Játszd, hogy várkapitány vagy, és ég a várad!” A valódi tűzoltásról szóló félelmetes képekből – a hőségtől remegő levegővel – jó néhány be is került a filmbe.
(Forrás: Arcanum)
Még a statisztákat is megszólították az újságírók, innen tudjuk, hogy sokan először csak a romantikát látták az egészben, majd rájöttek, hogy ez a „filmforgatósdi” nem is olyan könnyű dolog. „Előfordul, hogy reggel 8-tól este 8-ig rohamozunk 30-35 fokos hőségben. Igaz, nekünk, törököknek könnyebb, mert mi félmeztelenül indulunk rohamra, de szegény várvédők vastag zsákanyagból szőtt ruhát, meg vértet viselnek” – meséli egy határőr-statiszta. Izgalmasnak tartották híres színészek közelében dolgozni, és arra az újságírói kérdésre, hogy ki tetszett a legjobban a színészek közül, egyértelmű a válasz. „Szinte egyszerre mondják: – A Venczel Vera!”
(Forrás: Arcanum)
A film egyik érdekessége, hogy minden jelmezét, hátterét, díszletét festőművész alkotta. Szász Endre körülbelül 300 festményt készített a filmhez, s a képek létjogosultságát, „életre keltését” értekezleteken vitatták meg, hiszen azok sokféle helyrajzi, történelmi, technikai, kosztümtörténeti kérdést vetettek fel.
Nem csupán „bulvár” szinten volt napirenden a filmforgatás, ezt jelzi a forgatókönyvíró Nemeskürty Istvánnak az Élet és Tudományban megjelent cikke is, amelyben a szerző hangsúlyozta a történelmi hitelesség igényét, de ezzel együtt leszögezte, hogy a regényben és a filmben – mint a cím is mutatja – nem a történelem a főszereplő, hanem két hétköznapi ember, „akik alig várják, hogy békében és boldogan élhessenek egymás mellett, de ezt a történelem mindig megakadályozza. Ez a két hős sohasem keresi a kalandot, mindig a kaland talál rájuk.” Mint írta, a totális adaptáció 8-9 órás filmet hozott volna létre, így a sűrítés miatt a szerelmespár történetére és az egri ostrom pontos visszaadására koncentráltak. Nagy sajnálattal, de kihagyták a filmből Tulipán figuráját, az öreg Ceceyt vagy a szultáni menetet felrobbantani vágyó fiatal papot. Nemeskürty szól a helyszínválasztás problémáiról is: „Egerben nem lehetett forgatni, egyrészt a vár az ostromnál későbbi állapotban maradt meg, másrészt a vár körül egy modern város terül el. Ezért meg kellett találni a megfelelő táji jellegzetességekkel rendelkező helyet, és fel kellett építeni az eredeti várat. Ez a hajdani szerény kis püspöki vár az ország kellős közepén nem külső ellenség, hanem csak püspöki kincsekre éhező szomszéd főurak ellen épült, ezért talán csalódást keltően egyszerű építmény, és nem valami látványos várkastély, amit különben könnyűszerrel meg lehetett volna tervezni. A látványt tehát fel kellett áldozni a történelmi hűségnek – de ez beleillett mind a Gárdonyi, mind a rendező Várkonyi koncepciójába – hogy tudniillik egy szerény püspöki vár védekezett sikeresen egy jól szervezett impozáns hadsereg ellen.” Nemeskürty az áttekintésben hasonló helyszínproblémaként jegyzi a Héttorony épületét, amelyet a magasfeszültségű vezetékek miatt nem tudtak a valós helyszínre tervezni, így készültek a felvételek a „törökös” hangulatú Bulgáriában. A forgatókönyvíró összességében a magyar film történetének legnagyobb szabású, legkörültekintőbb szervezést igénylő, szakértők tucatjait mozgató vállalkozásának nevezi az Egri csillagokat.
A film bemutatóját követően számos kritika jelent meg a filmről, a legtöbb örömmel üdvözölte, és a filmet már feszülten váró közönség figyelmébe ajánlotta az alkotást. Várkonyit dicsérve elmondják, hogy Jókai „bűvöletében” nem akart egy újabb, a romantika irányába teljesen eltolt filmet alkotni, hanem megőrizte azt Gárdonyi művének. Az egyes szerkezeti részek között jó arányokat őrzött meg, és mindezt remek színészekkel, nagyszerű zenével és kiváló operatőri segédlettel tette meg. A korszak híres és hírhedt kritikusa, Molnár Gál Péter az Egri csillagok filmváltozatát „közügy”-nek nevezte, utalva a felfokozott közönségérdeklődésre. A film erényeként jelölte meg, hogy az „nem lett melldöngető öndicséret”, és „a filmvégi győzelem annyit ér, amennyit a valóságban”. MGP kritikája szerint „Várkonyi és Nemeskürty úgy nyúltak Gárdonyi regényéhez, hogy átmentették annak leíró képeit, színes pannóit, hangulatait, alakjainak naiv báját, érzelmességét és meseszerűségét.”
(Forrás: Arcanum)
Negatív észrevételként arról olvashatunk a korabeli lapokban, hogy a látványosság néhol a feszültség ellen játszik, s hogy nem túlságosan érdekes, ami két látványos jelenet között zajlik. Egy kritikus Jumurdzsákot csak „mumus”-nak nevezte, aki „időnként megjelenik, hogy ijesztgessen, de senki nem ijed meg tőle, sem a szereplők, sem a nézők.” Ugyanez a kritika hiányosságnak nevezte, hogy a film „elfelejtette” bemutatni, hogy a törökök eltűnése milyen feszültség végeredménye volt, vagyis nem ábrázolja megfelelően a török-magyar konfliktust. Kritikaként hangzott el egy másik helyen az, hogy a főszereplő Gergely gyakorlatilag eltűnik az alkotásban, és amennyire reflektorfényben van a regényben, annyira „egy a sok közül” a filmben. Az értékelés hiányolta Kovács István alakításában a jellemfejlődést, a lélek és a jellem feltárulkozásnak folyamatát. Venczel Verát üdének és bájosnak nevezte, de nem szerencsés, hogy ez akkor is megmarad, amikor a film a karakterétől idegen pózokba kényszeríti. Sas György, a Film, Színház, Muzsika kritikusa erősen fogalmazott: „Ha pedig ez a film adósság volt – az is maradt.”
(Forrás: Arcanum)
Hiányosságot, hibát persze mindenben és mindenkiben találhatunk, nincs ez másképp az Egri csillagok kapcsán sem. Ezt azonban ugyanúgy mosolyogva elnézzük, mint a bájos gyermekcsínyeket, amelyekkel együtt is nagyon szerethető egy kisgyerek. Az Egri csillagok pedig nagyon a mi filmgyermekünk. Az egyik legkedvesebb.
Kántor Péter
Felhasznált források:
Garai Tamás: Tűzvarázs Borosjenőn, in: Hétfői Hírek, 1968. 168.
Körmendi Judit: Emlékek az Egri csillagok forgatásáról, in: Film Színház Muzsika, 1968. 676-678.
Molnár Gál Péter: Egri csillagok, in: Népszabadság, 1968. 290.
Nemeskürty István: Az Egri csillagok filmen, in: Élet és Tudomány, 1968. 2422 – 2427.
Rajk István: Egri csillagok, in: Filmvilág, 1969. 3-6.
Sas György: Egri csillagok, in: Film Színház Muzsika, 761-762.
Sas György: Karakter – hős – sok derűvel, in: Film Színház Muzsika, 1968. 13.